Ugyanaz a menetrend hetek óta. Mióta tudom. Nem tudom, hogyan kezdjem a felelősségre vonást, de mindenbe belekötök, célzásokat teszek, majdcsak rájön, de nem, ő férfi, célzásokból nem ért, csak egyenes beszédből, mondja. Menj a picsába az egyenes beszéddel, ordítom a képébe, aztán bevágom a hálószoba ajtaját, a konyhába rohanok, és harsogó zene mellett mosogatni kezdek. Ő valamivel később utánam jön, hátulról átfogja a derekam, a nyakam csókolgatja. Rá sem nézek, úgy színlelek valami békülésfélét. Aztán másnap kezdődik az egész előről, mintha időhurokba szorultunk volna valami hülye sci-fiben.
Többször nem ismétlődik, emlékeztetem magam, miközben elmosom a coca-colás poharat, adózva egy fél gondolattal a barátnőmnek, aki hozta nekem a Mekiből. Valami akcióban adták a menühöz.
Nálunk is menüakció volt, leette a terítőt, én meg persze tettem rá egy megjegyzést. Eldobta a szalvétát, amivel addig tovább maszatolta a foltot, és kirúgta maga alól a széket. Mi a fasz bajod van, követelte a magyarázatot, olyan vagy, mint aki két hete menstruál. Neked mi a fasz bajod van, üvöltöttem vissza, mi a szarért nem dobsz ki, ha már nem én kellek, akkor nyugodtan találkozgathatnál a kurváddal. Mindkettőnk ebédjét a kukába öntöttem, és nekiálltam a mosogatásnak.
Motyogott valami olyat, hogy a kurva életbe, vissza akart vágni, de lebénult a nyelve. Szavak híján bement, összepakolta a cuccát, és a táskákkal együtt megállt a konyhaajtóban.
Tudod, merre kell menni, mondtam, egy pillantást sem vetve elmúlt két évemre, amint kisétált a lakásomból és az időhurkomból.
A pohár kicsúszik a kezemből a már elmosott kávéscsészék tetejére, de nem törik el. Kurva anyád, morgom, és gondolatban bocsánatot kérek a barátnőmtől, előre is, amiért eddig nem szóltam, hogy gáz van, csak most fogok, amikor már szinte mindegy.
Az Ő tányérja következik, ebből se eszik többet, belőlem se, nem eszi tovább az életem. Megint olvashatok majd evés közben, mint a régi szép kollégiumi napokon, amikor már olyan éhes voltam, hogy nem bírtam megvárni, míg a szobatársaim is megérkeznek. Megint ihatok és cigizhetek és flörtölhetek, mint akkor. Igen, ezt fogom tenni, és az Ő itt felejtett bögréjét használom majd hamutartónak az erkélyen. Kár, hogy a dugicigimet végül odaadtam a másik barátnőmnek meg a pasijának, legszívesebben máris rágyújtanék, ők meg ott vannak egymásnak, nincs olyan égető szükségük arra a rohadt dohányra, mint nekem.
A vízbe nyúlok, tapogatom az alját, van-e még benne valami. Van, a nagy kés, a hegye végigvágja a tenyerem, na, ezért mondta anyám, hogy soha nem teszünk kést a mosogatóvízbe. Kikapom a kezem, baszd meg, mondom a tenyeremen vöröslő mély sebnek. Baszd meg, baszd meg, ismételgetem egyre sírósabb hangon, de még mindig könnyek nélkül. Szédülni kezdek a csuklómon lefolyó vér láttán, nem támolygok el a székemig, csak leülök a padlóra, hátamat a konyhaszekrénynek támasztom. Bal kezemmel ügyetlenül egy barátnői telefonszámot keresek a mobilomban, de elejtem a kütyüt, amint megnyomom a hívás gombot.
Baszd meg. Baszd meg a kurvádat, engem meg hagyj békén, motyogom, miközben lassan elsötétül a világ. Távolról hallom, ahogy egy mit sem sejtő barátnő vidám hangja rám köszön a telefonomból, aztán azt is elnyeli a köd. Utolsó éber gondolatommal még reménykedem, hogy ő, aki ismer, mint a rossz pénzt, a hallgatásomból is tudni fogja, hogy szarban vagyok, és egyedül ő rángathat ki a pöcegödörből.
2011. január 22., Orosháza
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése